Keresés: Orban-Viktor
Ezt a szégyent! Egész nap Orbán undorító húzása volt a téma Strasbourgban
Az orosz kémeket beengedő aranyvízumról és nemzeti kártyáról folyt a vita az Európai Parlamentben.
Betelt a pohár: Orbán olyan üzenetet kapott árvíz idején, hogy azt nem teszi ki az ablakba
Orbán az árvíz idején kapott erős kritikát. David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is beszédet mondott a Budapest Fórum külpolitikai konferencián…
Ebből baj lesz: Nagy Márton nagyot akart mondani, de mellényúlt
Nagyon durva emelést lengetett be Nagy Márton. Három év alatt 40 százalékkal emelkedhet összesen a minimálbér – nyilatkozta kedden az atv.hu kérdésére…
Nem tudnak hibázni Orbánék: Egy volt III/III-as ügynök fog felelni a civilek vegzálásáért
Volt besúgó került az orbáni ÁVH kutatóintézetének élére. A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) kutatóintézetének vezetője nem akárki lett: egy volt III/III-as ügynököt neveztek…
Ez is az ő mutyijuk: Megvan, miért kellett kínai gigahitelből Budapest–Belgrád vasutat építeni
Szépen profitálnak belőle bizonyos üzleti körök. A Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításához az Orbán család bányájából is szállítottak építőanyagokat – írta meg hétfőn a 444.hu.…
Megdöbbentő fotók kerültek napvilágra: Kósa Lajos azonnal cáfolt
Kósa Lajos kénytelen volt megszólalni. Nagy átalakuláson ment át a politikus, ősszel sokan alig ismertek rá. Most elmondta, mi történt. „Amikor elmegyek…
Készítsd be a pattogatott kukoricát: Nem akárki készíthet filmet Bese Gergő atya kettős életéből
A Bese Gergő atya sokakat megihletett. Felvetette a Bese Gergő „atyáról” és a Szájer-ügyről forgatandó film lehetőségét Alföldi Róbert. Az ország egyik…
Élő adásban durrant el Deutsch Tamás agya: Most lett elege Orbán megmondóemberének
Deutsch Tamás a Kossuth rádió adásában adta elő furcsa agymenését. Deutsch Tamás a Kossuth rádió műsorában méltatlankodott Magyarország már bevándorlóország lenne, ha…
Megáll az ész! Ezt tette Orbán Viktor szombaton (+fotó)
Újabb poszttal jelentkezett Orbán Viktor. Miközben Budapesten harmadfokúra emelik az árvízvédelmi készültséget, Orbán Viktor edzőterembe ment Arnold Schwarzeneggerrel. Orbán edzőteremben mutatkozott Schwarzeneggerrel…
Összebalhézott Orbán és Németh Kristóf a kötcsei piknik után? Gyanús hír érkezett
Vajon berágott Németh Kristóf szupersztárra Orbán Viktor? A Nyugati Fény beszámolt róla, hogy futótűzként terjedt az interneten Németh Kristóf színész és Orbán…
Kiderült: Semjén Zsolt elárulta, milyen kapcsolatban volt Bese Gergővel
Semjén Zsoltot a sztárpappal ápolt kapcsolatáról vallott. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest kérdezte a Bese „atyával” való…
Lehullt a lepel: A Budapest Airporttal akadt „egy kis bökkenő”
Nagy Márton elszólta magát. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken találkozott Odile Renaud-Bassóval, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökével – közölte…
Mi a jó kínt művel Orbán? A bejelentésével magára zúdíthatja Európa kénköves láváját
Orbán Viktor ismét magára haragítja Európa nagyjait? Orbán Viktor Európa-ellenes szólamait a Kossuth rádióban adta elő Tusványoson 2024 nyarán Orbán Viktor „magyar…
A Fidesz ÁVH-ja leszámolásra készül: Megvan Láncziék következő célpontja
A Lánczi Tamás vezette Szuverenitásvédelmi Hivatal újabb szervezetet kezdett el vegzálni. Újabb civil szervezetre szállt rá Orbán Viktor ÁVH-ja, a Szuverenitásvédelmi Hivatal:…
Gigameglepetés: Mi történt Gulyás Gergellyel az őszi kormányinfó előtt? (+videó)
Komoly botrányokat követően tartották meg a kormányinfót. Gulyás Gergely újra állva tartott kormányinfó keretében tájékoztatott „Mi nem megyünk amerikai ösztöndíjra” – ezt…
Sokkoló dolgokról szónokolt Orbán titokban Kötcsén, minden lelepleződött
Ettől leesik az állad.
Pánik a Fideszben: Kiderült, ki buktatta le Bese Gergőt
Bese Gergő atya ellen nem az egyház és nem is a titkosszolgálat intézkedett. Bese lebukása még a vártnál is kínosabban történt Nagyon…
Tiborcz István új luxuslakásban piheni ki a fáradalmait: Meglepő helyre költöztek Orbán Ráhelék
Tiborcz István új házát is gyanúsan olcsón szerezte meg az önkormányzattól. A cégbírósági bejegyzés alapján Tiborcz Istvánnak abban az I. kerületi ingatlanban…
Itt gurul az adód: Az összes kipcsak diktátor megirigyelheti Szijjártó új luxusautóját (+fotók)
Elképesztő luxus: ezzel a hatalmas járgánnyal utazgat Szijjártó Péter. Szijjártó Péter elvárja a luxust Egy lakás árába kerül, amiben múlt héten Szijjártó…
Megvan, ki lesz az új jegybankelnök? Orbán Viktor már dönthetett is a kérdésben
Mutatjuk, ki lehet Matolcsy György utóda. „Mindig mindenen el kell gondolkodni” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter egy sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy…