Keresés: EU
Közeleg a gazdasági krízis: Különös hírek érkeztek a magyarok megtakarításairól
Furcsa okok miatt nőttek a magyarok megtakarításai. A fogyasztás helyett úgy tűnik, inkább a megtakarítás mellett döntöttek a magyarok, ugyanis kiderült: a…
Bukásra készül a miniszter? Olyan dühös lett Orbán intézőembere, hogy sokan felkapják a fejüket
Bóka János megpróbálja védeni az Orbán-kormány becsületét. Bóka János paprikás hangulatba került Az Európai Bizottság és egyes tagállamok politikai „hangulatkeltést folytatnak” (sic!)…
Van baj: Megszólalt a KDNP frakcióvezetője – bár ne tette volna!
Simicskó István az államalapítás ünnepén a szuverenitás kapcsán hablatyolt. Végleg Európa szerves részévé tette Magyarországot Szent István király azzal, hogy keresztény alapokra…
Sokkot kapott Orbán a nemzeti ünnepen: Ott kapott üté$t, ahol a legjobban fáj neki
Orbán Viktor augusztus 20-án kapott övön aluli üté$t. Magyarországra látogatott a német államfő, Frank-Walter Steinmeier, azonban messziről elkerülte Orbán Viktort. Ugyanakkor azt…
Befuccsolt Orbánék terve? Nagy Márton ismét a kínaiaknál kuncsorog
Mi lesz ennek a vége? Nagy Márton hétfőn a Kínai Export-Import Bank vezérigazgatójával tárgyalt. A tárgyaláson szó esett a V0-s és a…
Döbbenet: Balog Zoltán felháborító magyarázatot adott arra, miért rúgta ki a lemondását követelő lelkészt (+videó)
Nem hosszabbították meg a Balog Zoltán lemondását követelő lelkész szerződését. Június elején értesítést kapott az egyházkerülettől, hogy szeptembertől nem folytathatja a munkáját…
Aggódhat Nagy Márton: Fontos változásról dönthet a következő pár nap
Orbán válságtanácsa akcióba léphet, ha az USA-ban negatív döntés születik. A befektetők nem véletlenül várják a pénteket, akkor kezdődik a hónap legfontosabb…
Ekkora a baj? Orbán előkaparta egy régi elvtársát, hogy döntő jelentőségű feladatot bízzon rá
Kovács Zoltán a Facebookon írt erről. Még mindig nem dőlt el, hogy megtartják-e Budapesten Európa legnagyobb – és legdrágább – tűzijátékát. Az…
Meghalt Szentirmay Erzsébet
A teljes teniszvilág gyászolja a 96 éves korában meghalt Szentirmay Erzsébet világbajnokot. Nyugodjon békében! 96 éves korában meghalt Szentirmay Erzsébet életműdíjas magyar…
Összeomolhat Orbán kártyavára: Ezért volt szükség a gigantikus kínai hitelre?
Orbán nem úgy tűnik, hogy jó üzletet kötött. Megremeghet a magyar gazdaság Orbánék hajmeresztő akciójától Vasárnap jött a hír: a magyar kormány…
Sehol sem vagyunk biztonságban az akkugyáraktól? Nem várt helyre tették be a lábukat a kínaiak
Lassan mindenhol megjelenik a kínai CATL akkumulátorgyár. Mint kiderült, a Debreceni Virágkarnevál kiemelt támogatója a városban is akkumulátorgyárat építő kínai CATL vállalat.…
Áll a bál Debrecenben: A Rákosi-korszakot idéző lépésre szánták el magukat Kósa Lajosék
A legrosszabb ’50-es éveket idézi az eljárás. Három nap után eltávolították a Magyar Sajtófotó Kiállítást Debrecenben A Debrecenben megrendezett 42. Magyar Sajtófotó…
Szijjártó Péter megriadt: Olyan szívességet tett Putyinéknak, amivel nem várt bajt hozott Orbán fejére
Szijjártó Péter ismét kivágta a hisztit. Reagált Szijjártó, miután kitört a nemzetközi botrány Orbánék bevándorlói miatt Az orosz és belorusz állampolgárok bevonása…
Mi lesz ennek a vége? Már a fideszes polgármester is beleállt Lázár Jánosba
Szarvason nem akarják elveszíteni a kastélyt Lázár terve miatt. A Lázár János-féle kastélytörvény alapján magánkézbe kerülhet a szarvasi Csáky-kastély. Az épülettel együtt…
Erre nincsenek szavak: A szégyenpadra ültették Orbánék Magyarországot
Megbukott az Orbán-kormány. Orbán Viktor kormánya elégtelenre vizsgázott A Freedom House friss jelentésében megvizsgálta, az egyes EU-tagországok miként viszonyulnak a szabadsághoz, illetve…
Óriási feltűnést keltett Meghan Kolumbiában: Már az első nap háromszor öltözött át
Íme, a szettek. Kezdetét vett Meghan Markle és Harry herceg kolumbiai turnéja. Bár a hírek szerint az angol királyi családban nem örültek…
Ha sok virág van a kertedben, ajándékozz belőle idősotthonnak
A kezdeményezés nagy sikernek örvend, és folyamatosan csatlakoznak a nemes ügyhoz. Ha csak egyetlen ember arcára sikerül mosolyt varázsolni egy nap, már…
Ebből nagy baj lesz: Orbán kinyitotta a kapukat az orosz kémeknek
Több uniós tagállam közösen próbál fellépni ellene.
Ennek csúnya vége lesz: Lánczi Tamásék hajtóvadászatot indítottak a demokraták ellen
Orbánék bekeményítettek. Új ÁVH, titkos megfigyelések. Mintha kicsit feszültek lennének. A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) úgy tűnik legkevésbé sem a magyar nemzeti érdek…
Egyszerre sírunk és nevetünk: Az érdi kórház igazgatója szórakoztatóan küldte el melegebb éghajlatra az államtitkárt (+videó)
Takács Péter a hazai egészségügy helyzetéről nyilatkozott a minap. A minap Takács Péter egészségügyi államtitkár volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának…