Keresés: GDP
Figyelmeztettek a szakértők: Kiszorulnak a betegek az összeomló egészségügyi ellátásból
25 százalékkal csökkent a betegforgalom a magánszolgáltatóknál. Ugyan visszatértek az átalányról a teljesítmény finanszírozásra, még most sem sikerült felpörgetni az egészségügyi ellátást…
Az EU 50 milliárd eurós támogatást ad Ukrajnának
Ebből töltenék fel az államkasszát is. A reuters.com friss értesülései szerint az Európai Unió egy 50 milliárd euró értékű segélycsomaggal segítene Ukrajnán.…
Menczer Tamás bejelentette: Az Orbán-kormány tömegével várja Magyarországra a kínai turistákat
Magyarország nagyon büszke erre – mondta az államtitkár. „A Shanghai Airlines légitársaság Ningbo és Budapest között közlekedő járat bejelentésének a szokottnál is…
Az évközi minimálbér-emelésről egyeztettek a kormány és a versenyszféra
Az illetékesek tárgyalóasztalhoz ülnek. A penzcentrum.hu értesülései szerint összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, hogy többek között a minimálbér…
Gulyás Gergely bejelentette a kormány legfrissebb döntéseit
A villanyárak tekintetében is intézkednek. Hétfőn délelőtt 10 órakor tartotta meg Gulyás Gergely a Kormányinfót, ahol beszámolt a magyar kormány legújabb döntéseiről.…
Szijjártó Péter bejelentette: Újabb kínai cég érkezik Magyarországra
Kaposvárra tervezik a beruházást. Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang, a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat. A 25 milliárd…
Varga Mihály ismertette a 2024-es költségvetés részleteit
Többek között a nyugdíjakról, a béremelésekről, és az extraprofitadókról is szó esett. Varga Mihály pénzügyminiszter kedden átadta a 2024-es költségvetés tervezetét Kövér…
Szijjártó Péter kijelentette: A kommunista Kína nem kockázat, hanem maga a paradicsom
Közölte, Magyarország más állásponton van, mint mindenki más. „Magyarország nem kockázatként vagy fenyegetésként tekint Kínára, hanem olyan államként, amellyel az együttműködés sok…
Gulyás Gergelyék részletesen beszámoltak a 2024-es költségvetésről
A pénzügyminiszter is jelen volt az eseményen. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra rendhagyó módon Varga Mihállyal közösen számolt be…