Nem így volt megbeszélve.
Kamilla és Károly idén áprilisban ünneplik 19. házassági évfordulójukat. Esküvőjük után a királyi család egy nyilatkozatot is kiadott, melyben egy szóval utaltak arra, hogy Kamilla nem mindig azt a szerepet fogja majd betölteni a családban, mint kezdetben, ez pedig így is lett.
Vajon kinek volt fontos ez?
Kamilla és Károly kapcsolata már viszonyuk kezdetén nagy ellenszenvre talált a britek körében, nem véletlenül: a jelenlegi királynét sokáig nem kedvelte a nép. Az emberek többsége úgy gondolta, hogy Diana és Károly házassága miatta ment tönkre, azt pedig végképp nem fogadták el, hogy Diana halála után pár évvel Károly feleségül is vette Kamillát.
Eljegyzésüket 2005 februárjában jelentették be, esküvőjüket pedig április 9-én tartották. Károly és Kamilla a windsori városházán fogadott örök hűséget egymásnak, ám II. Erzsébet és Fülöp például nem vettek részt a szertartáson, ahogyan Kamilla apja sem, így a családot a királyné gyermekei, valamint Vilmos és Harry képviselte.
Kapcsolódó: Hogy tehette? Harry herceg a betegágyánál alázta meg a rákkal küzdő III. Károly királyt
Kezdetben a Cornwall hercegjéje címet kapta
Az esküvő után Kamilla egy címmel gazdagodott: megkapta a Cornwall hercegnéje címet, ami akkor a második legmagasabb nemesi rang volt az Egyesült Királyság protokollrangsorában a királynő után. Erről egy közleményt is kiadott akkoriban a palota, melynek érdekes megfogalmazása,-különösen egy szó,- már akkor, 19 évvel ezelőtt is utalt arra, hogy nem ez lesz Kamilla legmagasabb tisztsége, sőt.
A nyilatkozat szerint Kamillát a „Princess Consort”, azaz a „herceg hitvese” megszólítás illeti majd Károly trónra lépését követően, nem pedig a „Queen”, ami a mostani titulusa, és ami nem egészen fedi a valóságot. Jelenlegi rangja magyarra fordítva királynőt jelent, márpedig Kamilla nem uralkodó, és hatásköre sem egyenlő Károlyéval.
Kapcsolódó: III. Károly király állapota rettegésben tartja Vilmost és Katalint: Nagy a félelem a palotában
Éppen emiatt a néhai Erzsébet királynő férje, Fülöp rangja is egész életében „Prince”, azaz „herceg” volt, nem pedig „King”, mint király.
Kamilla és Károly király/Brides.com
„Mrs. Parker Bowles az Őfelsége, Cornwall hercegnéje címet fogja használni a házasságkötés után. A szándék, hogy Mrs. Parker Bowles-ot a „Herceg Hitvese” („Princess Consort” – a szerk.) megszólítás illesse majd meg, ha a herceg trónra lép”
– állt a majd 20 évvel ezelőtti közleményben, melyben a kulcsszó a „szándék” volt. Amit Robert Jobson királyi szakértő azért használtak, hogy az embereknek legyen idejük megbarátkozni Károly új választottjával. Később pedig szabadon módosíthatják Kamilla titulusát.
Sokan értetlenül állnak a királynői cím előtt
Ezzel tehát a királyi család időt nyert. Károlynak azonban az volt a vágya, hogy Kamillát az emberek mindig is a „király hitveseként” („Queen Consort” – a szerk.) emlegessék. Amit állítólag az uralkodó már az esküvőjük előtt eldöntött. Tehát nem ő állhat a fortély mögött.
Kamilla rangja azonban jelenleg a „Queen”, ami egy sokkal nagyobb pozícióra utal, mint ami Károly vágya volt. Ez pedig Robert szerint azért tudták elfogadtatni a néppel, mert szép fokozatosan építették fel, hogy az alattvalók megkedveljék Kamillát.
Forrás: Femcafe.hu