Keresés: Belügyminisztérium
Orbán-idézetek kerültek a milliárdokból felújított iskola falaira, vizsgálatot indítottak
Az igazgatónak fogalma sincs, hogyan kerültek oda. Az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos vizsgálatot indított a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban található „érdekes”…
Csaknem háromezer orvos ír levelet Pintér Sándornak, mert nem hisznek Orbán-kormány ígéretének
Elfogyott a bizalom. Pintér Sándor belügyminiszter csaknem háromezer háziorvos levelére számíthat szerdán, amelyben azt kérik, hogy a mellettük dolgozó ápolók, körzeti nővérek…
Erdoğan biztonsági őrei bántalmaztak egy magyar férfit az államalapítás ünnepén
Bemutatott a diktátornak. Bántalmaztak egy magyar férfit Budapesten, aki az államalapítás ünnepe alatt Magyarországra látogató török elnöknek mindkét kezével bemutatott. A Terrorelhárítási…
Rétvári Bence attól tart, hogy migránsteleppé (!) változtatja az EU Magyarországot
Úgy hallotta. Az Európai Unió legnagyobb migránsgettóját kellene felállítani Magyarországon a migránskvóta brüsszeli elfogadása esetén – közölte Rétvári Bence kedden az M1-en.…
Meglepő üzenetet küldött az Orbán-kormány a követőinek csütörtökön
Érdekes dolgokat ígérnek. A vilniusi NATO-csúcs után hazasiettek Orbán Viktorék, hogy csütörtökön egy kihelyezett kormányülés keretében tárgyaljanak a lakosságot rendszerint gyökeresen érintő…
Rétvári Bence üzent a nyugdíjasoknak: Erre számíthatnak a kormánytól
Ez a céljuk. A kormány háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat és a nyugdíjasok biztonságát: ezt garantálja a most elfogadott 2024-es költségvetés…
Kiderült: Az Európai Bizottság már vizsgálja a státusztörvényt
Eljárást indíthatnak a dokumentum miatt. Megírtuk, hogy a kedd délelőtti rendkívüli ülésén az Országgyűlés 134 szavazattal 60 ellenében 0 tartózkodás mellett megszavazta…
Fontos fejlesztésekről számolt be Rétvári Bence vasárnap
Sokakat érint a bejelentése. Újabb funkciókkal bővült az EgészségAblak, mobilra letölthető applikáció a 2,3 millió felhasználó számára – jelentette be Rétvári Bence…
Lemondott Pintér Sándor egyik államtitkára
Benyújtotta lemondását Kisfaludy László András, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára. Már Orbán Viktor elé került a dokumentum – írta a Magyar Hang.…
Lemondott a Péterfy Sándor Utcai Kórház főigazgatója, miután összetűzésbe került a főorvosokkal
Pedig csak március óta látta el ezt a feladatot. Lemondott a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház főigazgatója – értesült a 24.hu. Ennek…
Pintér továbbra is meg van győződve róla, hogy a státusztörvény nagyon jó lesz a pedagógusoknak
Több mint 102 ezer javaslat érkezett be Pintérékhez. A Civil Közoktatási Platform jelezte, hogy a jogszabályi kötelezettség ellenére sem került fel a…
Vizsgálódik a Vatikán a Rétvári Bencéhez köthető alapítványi hálózatok ügyében
Óriási pénzeket szakított a Rétvári-kör. Mint ismert, a Vatikán vizsgálatot indított a Zirci Ciszterci Apátság pénzügyei miatt. Két személyt már felfüggesztettek pozícióikból,…
Nyomozás indulhat a túlárazottan vásárolt kormányzati élelmiszercsomagok miatt
Kivizsgálhatja az esetet az OLAF. Lőcsei Lajos momentumos országgyűlési képvisel tudomása szerint nyomozás indulhat az uniós pénzből túlárazottan vásárolt élelmiszercsomagok miatt. „A…
Orbán államtitkárának leveléből kiderült, hogy többször is hazudott a kormány
Tévedésből került ki az üzenet. „Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani” – írta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős…
Rétvári Bence szerint egész Európában elterjedt „az LMBT-lobbi”
Ez még a szokásosnál is cikibbre sikerült. „Magyarországon hány óvodásokat érintő nemátalakító műtétet végeztek el az elmúlt 5 évben?” – tette fel…
Vészforgatókönyvet dolgoznak ki az iskolák a tanárhiány miatt
Így akarják túlélni a következő tanévet. Az egyre nagyobb tanárhiány miatt egy fővárosi iskolában már vészforgatókönyvvel készül a vezetőség a következő tanévre.…
Kétszázszoros emelést kapott Rogán Antal hivatala
Rövid időn belül másodszor bővült a kommunikációs költségkeretük. 22,5 milliárd forinttal bővült a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációs költségkerete. A márciusban…
A pedagógusok, a diákok és az ellenzéki pártok képviselőivel tárgyalt Pintér Sándor
A tárgyalás célja a pedagógusok elleni státusztörvény visszavonása volt. Szerdán a pedagógusok, a diákok és az ellenzéki pártok képviselőivel tárgyalt Pintér Sándor…
Rétvári Bence megmagyarázta, miért engedi ki a börtönből az embercsempészeket az Orbán-kormány
Reagált az osztrák kormány válaszlépésére. Azért kezdte a kormány elbocsátani a börtönökből az embercsempészeket, mert Brüsszel nem járul hozzá anyagilag a határvédelemhez.…