Keresés: NATO
Óriási a baj! Nem találják Tóth Gabit
Tóth Gabi kedden bejelentette, hogy új dala hamarosan megjelenik, azonban nemcsak a dalpremier maradt el tegnap, hanem még az is bizonytalan, hogy…
Különös dolgok derültek ki Orbán pekingi találkozójáról: Ezért találkozott Putyinnal a miniszterelnök
Putyin parancsának engedelmeskedett a bátor „utcai harcos”. Mint ismert, a magyar miniszterelnök és az orosz elnök a közelmúltban Pekingben folytatott kétoldalú tárgyalásokat:…
Borított egy hivatalnok: Orbán már a lopott hatvanpusztai birtokon tartja a megbeszéléseit
Amiről azt állította, hogy az apjáé.
Súlyos botrány: az Orbán-kormány titokban veszélyes övezetté nyilvánította egyik gigaberuházásuk területét
Saját embereiket is palira vették Orbánék. „Kedves Győriek! Kedves Győrszentivániak! Át lettetek b@aszva!„ – kezdte ingerült Facebook-bejegyzését a helyi önkormányzat egyik ellenzéki…
Itt a következménye Matolcsyék ámokfutásának: Nagyon para, ami kedden történt
Ez kemény! Mint írtuk, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden 13%-ról 12,25%-ra csökkentette az alapkamatot. A döntés nyomán olcsóbban lehet hitelhez…
Kövér László megerősítette: Hiába lettek sereghajtók Orbánék, ebből nem engednek
Pedig a miniszterelnök török cimborája is hatalmas lépést tett az ügyben. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Recep Tayyip Erdoğan török elnök a…
Valami baja van Kövér Lászlónak? Súlyos, amit október 23-a alkalmából üzent (+videó)
Furcsa. A szuverenitás, az önrendelkezés az a képességünk, hogy a saját magunk életét meghatározó kérdésekről önállóan, külső behatás, külső kényszer nélkül dönthessünk…
Sorsfordító lépésre készülhet Orbán – napok kérdése, és külföldre siet a miniszterelnök
Fontos tárgyalást bonyolíthat le. Recep Tayyip Erdoğan török elnök a minap a parlament elé terjesztette Svédország NATO-csatlakozását, és ezzel Magyarország maradt az…
Reviczky Gábor: A szeretet mindenkit meggyógyít
Súlyos betegsége mellett is dolgozik a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai-díjas, Reviczky Gábor. A színművész a Kossuth Rádió Nagyok című…
Elkezdte megtorolni az izraeli hadsereg a Hamász terrortámadásait
Mindenért bosszút állnak. Palesztin fegyvereseket ölt meg az izraeli hadsereg Ciszjordániában, Dzsenínben vadászgéppel bombázták a Hamásszal szövetséges Iszlám Dzsihád terroristacsoportját – jelentette…
Ez súlyos: Juszt László vészjósló dolgokra figyelmeztetett Orbán kínai útja után – rázós talajon a kormányfő
Ezzel túl messzire ment Orbán. Mint ismert, a magyar miniszterelnök és az orosz elnök néhány napja Pekingben kétoldalú tárgyalást folytatott: a megbeszélésen…
Botrány: Rengeteg MÁV-utas fogja anyázni Mészáros Lőrincet, egy hónapig szívhatnak miatta
Profik kezében vagyunk. Noha Szijjártó Péter korábban azt ígérte, október 23-ától újra járhatnak a személyszállító vonatok Szeged és Szabadka között, a MÁV…
Közel sincs vége: Üzent az ukrán külügyminiszter Orbánnak – nem varázsolta el őket a miniszterelnök kínai kalandja
Kemény kritikát fogalmaztak meg a Putyinnal való találkozóról. „Remélem, (Orbán) legalább megmosta és fertőtlenítette a kezét, miután kezet fogott Putyinnal” – fogalmazott…
Csattant a pofon: Ízekre szedte a cseh elnök Orbánt Putyin miatt
Túlment egy határon. „Az európai vezetőknek nem szabad beleesniük Vlagyimir Putyin csapdájába” – mondta el a Petr Pavel cseh elnök a The…
Lázárék beleszaladtak még egy óriási osztrák pofonba
Változott a helyzet. A korábban bejelentett október 26-nál jóval tovább, decemberig maradhatnak levágva a magyar vonatok a nyugat-európai vasúti hálózatról – közölte…
Orbán nagyszájú államtitkára kegyetlenül felbőszítette az amerikai nagykövetséget
Cáfolta az amerikai nagykövetség, amit a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár állított. Kovács Zoltán azt nyilatkozta, hogy David Pressman bort iszik és vizet…
Jegyellenőröket toboroz a BKK: a kommentelők szerint ennek az ideje már lejárt
Toboroz a BKK a jegyellenőri és utaskoordinátori pozíciókra. A rugalmas munkavégzés ígérete mellett egy jegyellenőr havonta bruttó 385 000 forintot kaphat, végzettség…
Aggódhat a magyar kormány: Az USA bejelentette, kemény lépéseket tesznek az Orbán-rezsim ellen
Nyomást gyakorolnának Orbánékra az amerikai szenátorok. A republikánus szenátorok valóban nagyon komolyan gondolják, hogy leporolják az Orbán és egyes családtagjai, valamint politikustársai…
Kulcsfontosságú bejelentést tett a MÁV a vágányzárról: Ettől a plafonon lesznek a közlekedők
Szakértő szerint más megoldás is létezik. Ahogy a MÁV korábban közölte: jelentősen megnőtt a menetidő többek között a Biatorbágy–Szárliget közötti szakaszon, miután…
Eltévedt egy vonatpótló busz vezetője, az utasok mondták neki, hogy merre menjen
Nem könnyű az élet arrafelé. A Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom vasúti fővonal felújítási helyszínén pár napja eltévedt a Budaörsről induló vonatpótló busz sofőrje, az utasok…