Keresés: Budapest
Eljött, amitől Pintérék tartottak: Beindult a tiltakozási hullám, amelyet nem tudnak leállítani
Ezt nehéz lesz elnyomni. Hétfőn már hivatalosan is kezdetét vette az Egységes Diákfront és az aHang által közösen szervezett 7IGEN-es alternatív oktatási…
„Telefonáló f*sz” – írták egy vásárló blokkjára az IKEA-ban
Mik vannak! Egy evőeszköztartót szeretett volna visszavinni az egyik vásárló a budapesti, Örs vezér téri IKEA-ba. Mialatt várakozott az ügyfélszolgálatnál, a férfi…
Ez súlyos: Juszt László vészjósló dolgokra figyelmeztetett Orbán kínai útja után – rázós talajon a kormányfő
Ezzel túl messzire ment Orbán. Mint ismert, a magyar miniszterelnök és az orosz elnök néhány napja Pekingben kétoldalú tárgyalást folytatott: a megbeszélésen…
Közel sincs vége: Üzent az ukrán külügyminiszter Orbánnak – nem varázsolta el őket a miniszterelnök kínai kalandja
Kemény kritikát fogalmaztak meg a Putyinnal való találkozóról. „Remélem, (Orbán) legalább megmosta és fertőtlenítette a kezét, miután kezet fogott Putyinnal” – fogalmazott…
Lázárék beleszaladtak még egy óriási osztrák pofonba
Változott a helyzet. A korábban bejelentett október 26-nál jóval tovább, decemberig maradhatnak levágva a magyar vonatok a nyugat-európai vasúti hálózatról – közölte…
Orbán nagyszájú államtitkára kegyetlenül felbőszítette az amerikai nagykövetséget
Cáfolta az amerikai nagykövetség, amit a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár állított. Kovács Zoltán azt nyilatkozta, hogy David Pressman bort iszik és vizet…
Kern András megint beugrott a budai pékségbe és már megint a járdán parkolt
Újra akcióban a színész! Nemrég járta körbe a sajtót a hír, miszerint Kern András a járdán parkolt egy budai pékség előtt. A…
Most érdemes kirándulni: a János-hegy csodálatos őszi látványt nyújt nekünk
A fővárost körbeveszik a hegyek, amiket időnként érdemes meglátogatni. Ha Budapesten szeretnél kirándulni, tippként ajánljuk a János-hegyet, amely a Budai-hegység negyedik legmagasabb…
Lecsaptak Orbánék: Váratlanul kihátrált a dm vezetősége Iványi Gáborék mögül
Nyomást gyakorolhattak. Mint ismert, határozatlan idejű demonstrációt hirdetett a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület október 17-én. Azért döntöttek így,…
Az egykori tévés sajnálja, hogy a politikusok nem látják az összefüggést az oktatás minősége és az ország gazdagodása között – exkluzív interjú Kepes Andrással
Kepes András, egykori tévés, író, egy hosszú videó interjút adott a Telexnek, ahol megosztotta véleményét a ország állapotáról, mesélt saját tapasztalatairól, illetve…
Készülhet mindenki? Rogán Antalék bekukucskálhatnak a magyarok mindennapjaiba
Sürgős mondandója akadt a miniszternek. Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és…
Ezzel is büszkélkedhetünk: most már a lángos is bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe!
Két újdonsággal, a székelykapuval és a lángossal bővült a Hungarikumok Gyűjteménye a Hungarikum Bizottság keddi döntése alapján – közölte az Agrárminisztérium (AM).…
Hatalmas kamut terjesztett a fideszes képviselő: Most nyakig fürdik a trutyiban
Így hergel a fideszes média. Azt terjesztette Budapest XV. kerületének kormánypárti képvivelője, hogy megromlott a közbiztonság a kerületben: verekedésektől, hajléktalanok bántalmazásától és…
Nem csitul a hatalmas vihar: Újabb európai politikus cincálta szét Orbánt a kínai kalandja miatt
A miniszterelnök ezzel a húzásával elrúgta a pöttyöst. Sorra érkeznek a reakciók arra, hogy Orbán Viktor – egyetlen uniós kormányfőként – részt…
„Ha Györgyi hallana a díszpolgárságról, nagyon röhögne” – halála után kitüntette az énekesnőt a terézvárosi önkormányzat
Terézváros díszpolgára lett Lang Györgyi, a Pa-dö-dő néhai énekesnője, aki évtizedeken keresztül Budapest 6. kerületében élt. Lang Györgyi hosszú, súlyos betegség után,…
Közel sincs vége: Alaposan helyretette a Putyinnal cimboráló Orbánt Perintfalvi Rita
Ezt nem teszi zsebre a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor szerint nem háború, nem népirtás, nem a civil lakosság bombázása és nem ártatlan…
Putyin piszkosul megdicsérte Orbánt: Ettől biztos elállt a magyar miniszterelnök lélegzete
A két államfő Pekingben egyeztetett. Orbán Viktor tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért –fogalmazott Vlagyimir Putyin a minap a Rosszija 1…
Akciófilmbe illő: 240 kilométerre az otthonától találták meg az ellopott huskyt
Elképesztő történet: a fővárosi Pólus Center parkolójának közelében szereztek vissza a gazdái egy ellopott kutyát az elrablóitól. A huskyt 240 kilométerre az…
Nem csillapodik a 11-es főúton, Szentendrénél a feszültség: ittas fiatalok csapódtak egy villanyoszlopnak
A Dunakanyar körút és a Barackos út kereszteződésében szerdán, a hajnali órákban ittas fiatalok csapódtak egy villanyoszlopnak egy Suzukival. A útszakasz a…
FRISS: Óriási bejelentéssel rukkolt elő Navracsics Tibor az EU-s pénzek ügyében
Navracsics állítja, Magyarország minden régiója felzárkózott az uniós átlaghoz. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden közölte: ő bízik abban, hogy november végéig mindenképpen…