Orbán-kormány
Kiderült, milyen témák kerülhetnek terítékre a csütörtöki kormányinfón
Fontos kérdésekről folynak viták. „Kormányülés. Háborús időkben védelmi költségvetést dolgoztunk ki, amellyel megvédjük a családokat, a munkahelyeket és a nyugdíjasokat!” – írta…
Megszavazta a parlament a státusztörvényt
Döntöttek a honatyák. Kedd délelőtti rendkívüli ülésén az Országgyűlés 134 szavazattal 60 ellenében 0 tartózkodás mellett megszavazta a hivatalosan „pedagógusi életpályamodellről” szóló…
Módosították a státusztörvény tervezetét: Kiszorítaná a kormány a szakszervezetet a tárgyalásokról
Alapjogokat sértenek ezzel. A státusztörvényhez benyújtott módosító csomagba bekerült egy olyan javaslat is, amely szerint csak a kormány által létrehozott, kötelező tagsággal…
Szigorítottak: Nagy változások lesznek július elsejétől a kormányzat megszorításai miatt
Fel kell készülni. Nagyszabású változásokra készülhetünk július 1-jétől. Szombattól ugyanis szigorodnak a hiteligénylés feltételei, megemelkedett a diákhitel kamata, valamint a kormányzat élesítette…
Kiderült, mit ígért Orbán a svéd miniszterelnöknek a NATO-csatlakozással kapcsolatban
Világosan fogalmazott. Ulf Kristersson csütörtökön közölte: mihamarabb tárgyalni akar Orbán Viktorral, mivel Magyarország korábban ígéretet tett a svéd NATO-csatlakozás mielőbbi ratifikációjára, ám…
Gulyás Gergely már látja, mikor lesz egy számjegyű az Európa-rekorder magyar infláció
Jóslásokba bocsátkozott a miniszter. Már december előtt sor kerülhet az infláció egy számjegyűre csökkentésére – vélekedett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az…
Megérkeztek az első részletek az árstop kivezetéséről
Erre számíthatunk augusztustól. Gulyás Gergely a múlt héten jelentette be, hogy augusztus 1-jétől megszűnik az árstop. A Magyar Közlönyben csütörtök este jelent…
Döntött az EU: A magyar kormány nélkül fogadták el az isztambuli egyezményt
Magyarország még mindig nem ratifikálta. Az Európai Unió Strasbourgban letétbe helyezte a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról…
Baj van: Orbánék súlyosan benéztek valamit
Lemondtak az EU-s pénzekről. A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss előrejelzése alapján a gazdaság 0,5 százalékos csökkenése, valamint 19 százalékos infláció várható az…
Varga Judit bejelentette, lemond az igazságügyi miniszteri posztjáról
Más feladata lesz a következő évben. Megírtuk, hogy Varga Judit fogja vezetni a Fidesz listáját a 2024-es EP-választáson. Az igazságügyi miniszter a…
Semjén Zsolt bejelentette, mikor fogadja el a kormány a pedagógusokat sújtó bosszútörvényt
Döntöttek. Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezték jövő hétre a döntéshozók, ugyanis a július 3. és július 7. közötti időszakban napirendre tűzi az…
Döntött a kormány: Megemelik a diákhitel kamatát is
Változtattak az eddigi elképzeléseken. A kormány rendelete alapján a diákhitel szabad felhasználású formájára a jelenlegi 4,99 százalék helyett már 7,99 százalék kamatot…
A magyar kormány felszólította Ukrajnát, „fejezze be a magyar kisebbségek jogfosztását”
Emellett Brüsszel is kapott egy kemény üzenetet. A magyar kormány felszólította az ukrán parlamentet, a kormányt és Ukrajna elnökét, hogy „fejezzék be…
Gulyás Gergely bejelentette: Augusztustól megszűnnek az árstopok
Komoly döntéseket hozott a kormány az elmúlt napokban. Csütörtökön, a héten már másodszor tartott Kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A…
Figyelmeztettek a szakértők: Kiszorulnak a betegek az összeomló egészségügyi ellátásból
25 százalékkal csökkent a betegforgalom a magánszolgáltatóknál. Ugyan visszatértek az átalányról a teljesítmény finanszírozásra, még most sem sikerült felpörgetni az egészségügyi ellátást…
Vizsgálódik a Vatikán a Rétvári Bencéhez köthető alapítványi hálózatok ügyében
Óriási pénzeket szakított a Rétvári-kör. Mint ismert, a Vatikán vizsgálatot indított a Zirci Ciszterci Apátság pénzügyei miatt. Két személyt már felfüggesztettek pozícióikból,…
Az Orbán-kormány két kérdést tisztázna, mielőtt döntenek Ukrajna pénzügyi támogatásáról
Ezek nélkül nem bólintanak rá a tervre. Korábban beszámoltunk arról, hogy az Európai Unió 50 milliárd euró értékű segélycsomaggal segítené Ukrajnát. A…
Rosszul lettek a kormányhivatal dolgozói az egyik magyarországi akkumulátorfeldolgozóban
Bőrkiütésekről, torokkaparásról, szájfájdalomról számoltak be. Súlyos szabálytalanságok tömkelegét követte el az utóbbi években a SungEel Hitech Hungary Kft. nevű dél-koreai cég. Kiderült,…
Komoly aggályai vannak az Európai Bizottságnak a kormány státusztörvény-javaslatával
Módosításokat sürgetnek. A nepszava.hu friss értesülései szerint hiába tárgyalt többször az Európai Bizottság a magyar kormány státusztörvényéről, még mindig vannak vitás pontok,…
Menczer Tamás bejelentette: Az Orbán-kormány tömegével várja Magyarországra a kínai turistákat
Magyarország nagyon büszke erre – mondta az államtitkár. „A Shanghai Airlines légitársaság Ningbo és Budapest között közlekedő járat bejelentésének a szokottnál is…