Keresés: Budapest
Orbán Viktor bejelentette: Úgy elszabadult a drágulás Magyarországon, hogy a nyugdíjasok miatt közbe kellett lépniük (+videó)
Idősek világnapja alkalmából tett bejelentést a miniszterelnök. „Olyan országot szeretnénk, ahol együtt sírunk, együtt nevetünk” – mondta Facebook-videójában Orbán Viktor, aki egyébként…
Lázár végre eloszlatta a ködöt: Elárulta, mi történik az egyik legfontosabb hazai építkezésen
Rengetek hír felröppent a munkálatokról. A MÁV és vállalkozója között hatályos szerződés szerint folyik a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítása – közölte a Lázár…
„Örökké szeretni fogunk” – fia búcsúzik a szelfizés közben mélybe zuhant sportolónőtől
Közös képükkel búcsúzik a tragikus körülmények között Jordániában elhunyt sportolónő fia. Sziklamászás közben történt a baj Kozma Zsuzsanna tragédiáját épp az okozta,…
Varga Mihálynak olyan hagyta el a száját az ellenzékről, amire biztos nem számítottak a fideszes cimborái
És valószínű más sem készült egy ilyen vallomásra. A második félévben visszatérhet a magyar gazdaság növekedése – vélekedett Varga Mihály a VIG…
Mi történt? Furcsa dolgot kért Orbán a magyaroktól az őszi parlament első ülésén
Most már tényleg ekkora gáz van? Elkezdődött a parlament őszi ülésszaka, amelyet Orbán Viktor nyitott meg napirend előtti felszólalásával. A miniszterelnök azzal…
Csúfosan beégett Orbán: Volt fidelitasos szúrta ki a miniszterelnök elképesztő trükkjét
Mi a fenét művel? Érdekes dologra bukkant Tóth Bettina a minap, amikor végiggörgetett Orbán Viktor TikTok-oldalán. A Fidelitas egykori tagja belekukkantott a…
Lázárék kiadták a megdöbbentő ukázt: Vonulhattak a munkások az ország legfontosabb vasútvonalához
A Budapest–Belgrád-projektet kellett otthagyniuk egy sürgősebb felújítás miatt. Megírtuk, hogy a MÁV tájékoztatása szerint jelentősen megnőtt a menetidő többek között a Biatorbágy–Szárliget…
Bravúros csapatmunka – két órán belül elfogták az újbudai kutyatolvajt a kelenföldi pályaudvarnál
Legfeljebb két órán át örülhetett a zsákmányának az a férfi, aki egy nő kutyáját ellopta a főváros 11. kerületében. A tolvajt szerencsére…
Itt a szeptember: Pesty László nem vár tovább a leleplezésekkel
Ez súlyos! Pesty László filmrendező még a nyáron robbantott a hazai nyilvánosságban, amikor Tusványoson egyszer csak kijelentette: „a Lölő-jelenség” Magyarországon az, hogy…
Nincs vége: Kitálalt a török elnök testőrei által megvert magyar férfi
A diktátor testőreinek nem ez volt az első megkérdőjelezhető húzásuk. Megírtuk, hogy augusztus 20-án Bán Tamás családjával sétált a Matild Palace szállodánál,…
Rémisztő kokit kapott Szijjártó: Putyin embere a mutatóujját a magasba emelte
Ez para! Szijjártó Péter, az orosz barátságrenddel kitüntetett magyar külügyminiszter, Moszkva egyik utolsó hű szövetségeseként van számontartva az Európai Unión belül. Ezért…
Döntöttek: Ukrajna pert indít Magyarország ellen
Az eljárást a Kereskedelmi Világszervezetnél fogják majd kezdeményezni. Ukrajna beperli Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát, mert saját hatáskörben meghosszabbították az ukrán gabona behozatali…
Ebből mi lesz? Megdöbbentő dolgot mondott Szijjártó embere a határok lebontásáról
Szerinte ezzel előrébb lennénk. Le kell bontani a Magyarország és Szerbia közötti fizikai határokat az emberek közötti kapcsolatépítés, a közös gazdasági rendszer…
Sebtiben bejelentést tett a MÁV, de ennek cseppet sem fognak örülni az utasok
Az intézkedés elkerülhetetlen volt. Jelentősen módosul a menetrend hétfőtől a Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom fővonalon, miután szeptember 18-án megkezdődik a Biatorbágy és Szárliget közötti szakasz…
Alig dúlták fel Orbánék a népszerű egyetemet, máris felmondott az intézmény vezérigazgatója
Már meg is van az utódja. A Media1 friss értesülései szerint Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem vezérigazgatója már el is búcsúzott…
Még el sem kezdődött Orbánék méretes banzája, Novák Katalin máris bedobta magát
Fontos mondandója akadt még a Budapesti Demográfiai Csúcs előtt. Ha nem születik több gyermek, lemondunk a jövőnkről, a magyarság megmaradásáról – hangoztatta…
Rendkívüli: Megszökött két kisfiú egy pesterzsébeti óvodából, egy ideig nem is keresték őket
Hol élünk? Döbbenetes dolog történt Budapesten, a pesterzsébeti Gézengúz óvodában: két kisfiú megszökött az intézményből, majd fogták magukat és hazasétáltak. Az óvodapedagógiai…
Videóval: Gulyás Gergely elárulta Orbán Viktor titkát – erről még senkinek sem beszélt a miniszterelnök
Szokatlan dolgok történtek. A szokásos csütörtöki délelőtti időpont helyett szerdán délután tartotta meg a kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.…
„Nyaralni sem mehet el a barátnőivel, ilyen nálunk nincs” – Kis Grófo és családja szigorú szabályok között élik az életüket
Megmutatta családját Kis Grófo egy interjúban. A mulatós sztár feleségéről, Tündéről is mesélt, aki szigorú roma hagyományok mentén éli az életét, így…
Egy ventilátor miatt borult lángba egy családi ház – a szülők nagyon gyorsan és szakszerűen reagáltak
Krisztina és férje, Zoltán elképesztő tettrekészséggel oltották el a családi házuk erkélyén felcsapó háromméteres lángokat. Kevesen múlott, hogy tragédiát okozzon egy bedugva…